Otthon (saját vagy baráté)

január 3.

-"Oh darling, don't you ever grow up, Don't you ever grow up, just stay this little... Oh darling, don't you ever grow up..." - énekeltem teljes hangerővel, egy müzliszelettel a kezemben, az ágyamon ugrálva Taylor Swift számát, amikor anya nyitott be a szobámba.
-Kicsim, figyelj egy kicsit... - próbálta túlkiabálni a zenét, de a mondat második felét már nem hallottam.
A szemöldökömet ráncoltam, intettem, hogy mindjárt, aztán leugrottam az ágyról, a laptopomhoz léptem, és leállítottam a zenét.
-Igen? - egyenesedtem fel, felkaptam egy rózsaszín fésűt az asztalomról és végighúztam a hajamon, hogy ne álljon olyan összevissza.
-Drágám, Meggie van itt...
-Szia! - lépett be anyu mögött barátnőm a szobába.
-Ó, szia Meg! - ugrottam a nyakába, és jól megölelgettem.
-Most beszéltetek telefonon, körülbelül egy fél órát - nézett ránk enyhén értetlenül anyu.
-Á, tudod, az nem ugyanaz - vigyorogtam, aztán átöleltem anyut is. - Köszi, hogy szóltál! - aztán megragadtam Meg karját, és a laptopomhoz rángattam. - Néézd, ez egy olyan aranyos gif... - mutogattam kis híján sikoltva. - Dér Jankó lesz a férjem! - álmodoztam, mire Meg csak megcsóválta a fejét, és felnevetett.
-Na, mi az, engem már el is felejtettél? - hallottam egy mély hangot, amiből, bármilyen furcsa, de kihallottam, hogy nevet.
-... és Beck - fejezte be a mondatát kuncogva anyu.
-Jaj, sziaaa! - röppentem át egy pillanat alatt a szobán, és megpusziltam Beck száját.
Szerencsére anyu csak szemérmesen elfordította a tekintetét, és nem szólt. Nem is szokott. Toleráns anyuka. Ezért is szeretem. Többek között.
-Na, játszatok, drágáim, fél hétkor vacsora! - fejezte be, aztán kilépett a szobából, és becsukta maga után az ajtót.
-Juj, gyertek! - ragadtam meg Beck és Meg karját, és lerántottam őket a franciaágyamra.
Beck kissé idegenkedve meredt a rózsaszín, szíves paplanomra, de Meg csak egy kis bujkáló mosollyal a szája szélében meredt rám. Törökülésben körbe ültünk, összeakasztottuk a kisujjunkat, és komolyan egymás szemébe néztünk.
-Esküszöm! - mondtuk egyszerre, aztán elengedtük egymás kezét.
-Cat, a múltkori felhős ágyneműd nekem jobban tetszett... - húzgálta Beck a paplanomat, mire Meg elütötte a kezét.
-Jaj, hagyd már, Beck. Mi az, Cat? - nézett rám izgatottan barátnőm, aki tudta, hogy komoly dologról van szó.
Csak akkor kisujjaztunk, és telepedtünk körbe az ágyamra, ha fontos titkot akartunk elmondani egymásnak.
-Ookééé, ez most nem titok, csak fogadás. Már 1-jén megfogadtam, de mivel Beck nem volt itt... - néztem rosszallóan a fiúra.
-Bocs, síelni voltam - védekezett a fiú.
-... ezért Meg-nek sem mondtam még el, de most, hogy mindannyian együtt vagyunk, mondanám. Szóval, fogadjuk meg, hogy idén örökbe fogadunk egy sárkányt! - néztem rájuk csillogó szemmel.
A reakciók a következők voltak: először mindketten meredten, pislogás nélkül meredtek rám, aztán Meg annyira elkezdett nevetni, hogy lefordult az ágyról, Beck pedig azzal az édes mozdulattal a hajába túrt, hitetlenül elnevette magát, majd magához húzott, és szorosan átölelt.
-Gyere ide, te idióta - nevetett, és belepuszilt a hajamba.
-Most miért? - szomorkodtam. - Szeretnék egyet!
-Tudod, hogy tilos - mondta még mindig mosolyogva Beck.
-Jó, de akkor is.
-Akkor ezt a tételt hivatalosan is töröltük a mit kell megtenni az életben listáról, és berekesztjük az ülést, mielőtt Meg megfullad - nézett barátnőmre Beck.
Sóhajtva bólintottam, lemásztunk az ágyról, megnyugtattuk Meg-et, aztán megnéztük a Thor-t, amíg anyu nem szólt, hogy vacsora, és Beck meg Meg el nem mentek. Holnap nem találkozunk, de megígérték, hogy vasárnap délután együtt megyünk ki az állomásra. Hiszen holnapután már megyünk is vissza Roxfortba!

január 3.



Az utolsó simításokat végeztem a rajzomon, amikor csöngettek.
-Angie, nyisd ki, lécci! - üvöltöttem ki a zárt ajtón a szomszéd szobába.
Légies léptek hallatszottak, majd a kitartó csengetés abbamaradt. Tudtam, hogy Daemon és Chris jönnek, de ma rossz napom volt, és semmi kedvem nem volt Daemon-nal találkozni, Chris pedig úgyis mindig bejön. Igazam lett.
-Bejöhetek? - kukucskált be az ajtómon a barna, szinte fekete üstökével az emlegetett szamár.
-Persze - tettem félre a rajzomat, felálltam az íróasztalomról, és kinyújtóztam.
Chris átvágott a szobán, megfogta a derekam, és hosszan, lágyan megcsókolt. A nyaka köré fontam a karomat, és megbirizgáltam a hátsó tincseit, mire megsimogatta a hátam, elengedett, sötét szemében ezer érzés kavargott. Fáradtan rámosolyogtam, majd levetettem magam a sötét ágytakaróval letakart ágyra. Chris felvette a rajzom, megszemlélte, elmosolyodott.
-Gyönyörű.
-Köszönöm. Elviheted - vontam vállat, és elfordultam tőle, szemem a másik fal felé nézett, így nem vettem észre, hogy az ágyam mellé lépett, csak amikor egyik kezemet a kezébe vette, és lassú köröket rajzolt a tenyerem belső felébe.
-Rossz napod van?
-Nagyon. Isabelle felkeltett reggel nyolckor, odaégettem a reggelit, nincs meg a kedvenc pólóm, és holnapután kezdődik az iskola - sóhajtottam.
Chris halkan kuncogott.
-Ugye tudod, hogy minden nappal, amellyel közelebb kerülünk az iskolakezdéshez, egyre morcosabb leszel?
-Igen, és... Tényleg ne haragudj, csak ez totál kikészít. Megint az a sok ember, a bolond tanárok, az egy tonna házi feladat, amitől csak kiborulok.
-Nyugi, nem lesz semmi baj.
-Hogyan lehetsz ebben olyan biztos? Ráadásul neked még az RBF vizsgáid is idén lesznek - fordultam felé, sötét szemébe nézve.
-Tudom, de van egy biztos pont az életemben, amire ha gondolok, tudom, hogy semmi baj nem lesz - leguggolt elém, és kisimított egy hajtincset a szememből. - Te vagy az a pont. És tudom, hogy amíg veled nem lesz semmi baj, addig velem is minden rendben lesz.
Megcsókoltam. Igazán. Chris nem ellenkezett, hanem megfogta a derekamat, és óvatosan leemelt az ágyról, hogy a földön még szorosabban magához vonjon. Beletúrtam fürtjeibe, az ölébe fészkeltem magam, és...
-Szia Mia!
... azzal a lendülettel felugrottam, felkaptam egy párnát, és az éppen belépő Daemon fejéhez vágtam, aki meglepetten kapta el a tárgyat a levegőben.
-Hé, nyugi, Mia, csak semmi heveskedés. Tudom, hogy legtöbbször heves reakciókat váltok ki az emberekből, de hogy ennyire...
-Húzás, Daemon - sziszegtem, és beintettem neki.
-Ejnye, Mia, hát szabad ilyet? - nézett rám angyalinak szánt arccal, és beengedte az öcsémet.
-Ash? - kérdezte félénken öcsikém.
-Ó, szia, Jamie - vágtam át a szobán, és gyilkos pillantást vetve Daemon-ra, felemeltem a kisfiút. - Mi kéne?
-Kölcsönadod a Jégkorszakot?
Daemon kuncog.
-Persze, melyiket? - léptem a DVD-s polcomhoz.
-A négyeset.
-Hogyne, bármit - mosolyogtam a kis kópéra.
Daemon most már egyenesen fuldoklik a visszafojtott nevetéstől.
-Köszi - mosolygott Jamie.
-Szívesen - mosolyogtam vissza, és puszit nyomtam a kis szöszke fejére.
Ő a családban az egyetlen szőke, így rajtam kívül mindenki Szőke Hercegnek hívja. Az ajtóhoz lépkedtem, letettem öcsit a földre, és a kezébe adtam a DVD-t.
-Vigyázz rá! - simogattam meg még egyszer a kis vállát.
-Oké. Szia Ash! - lépett ki a szobából.
Becsuktam mögötte az ajtót, majd megpördültem, és egy akkora pofont adtam Daemon-nak, hogy még Chris is felszisszent.
-Mi bajod van neked? - sziszegtem.
-Neked most komolyan Jégkorszak DVD-éid vannak? - nézett rám vigyorogva Daemon.
-Nem, ez közös, családi, csak már nem fért el a nappaliban. Amúgy meg mi közöd hozzá? És egyáltalán, mit csinálsz itt?
-Angie ötlete volt, hogy jöjjünk át, és játszunk valamit, mondjuk, Activity-t.
-Aha. Akkor hol van Angie?
-Jön, csak anyukátok elszólította segíteni valamiben.
-Ugye még nem öltétek meg egymást? - libegett be ekkor Angie.
-Szia Angela! - integetett Chris.
-Hello Chris! - vigyorgott a tesóm.
-Ezt most egyébként komolyan gondoltad? Activity? - néztem rá furán.
-Miért ne?
-Na jó, én nem játszom - fordultam el.
-Most miért? - szomorodott el Angie.
-Inkább nézek filmet.
-Rendben - vont vállat Daemon. - Nekem jó, csak ne Jégkorszak - vihogott fel, mire még egy párna száguldott felé, amit elkapott.
-Hozok pattogatott kukoricát - sietett el Angie.
-Én meg párnákat. Mielőtt Mia az összeset kihajigálja az ablakon... - siklott ki Daemon is, mielőtt válaszolhattam volna.
Sóhajtva Chris felé fordultam, aki már ott is állt mellettem.
-Ajándék - nyomott a kezembe egy összehajtott papírlapot. Kihajtottam.



-Gyönyörű. Köszönöm - mosolyogtam, aztán már jött is Daemon és Angie, és kezdődött a film (ami NEM a Jégkorszak volt).